Mugen Memoárok

Publikus napló. Hülyeség ezt csinálni, de minden napi érzések és emlékek leírására tökéletes. A mai napot ágyban töltöttem. Ha ezt két lény társaságában tenném, a kifejezés pozitív értelmet nyerne, de nem így történt. Csak szabadnap. Még a városba is lusta voltam bemenni.

Nem mindegy hogy az én síromra szartok

vagy az én szaromra sírtok...

"...Szerintem gonosznak lenni sokkal királyabb. A jók neve alig marad fent, az összes jó ugyan azért lesz jó. Harcolnak a gonosz ellen. Ellenben a gonoszokkal. A gonoszok királyak. A gonoszoknak mindig ki kell találniuk valami gonoszságok. A gonoszok nem harcolhatnak a jók ellen csak úgy, mert a jók nem támadják meg a gonoszt ha az nem csinál valami gonoszat, mert ugye a jó az jó és nem árt senkinek ok nélkül. De a gonoszak, jaaaaj azok királyok. Kell nekik bátorság, leleményesség, ügyesség, ész. Ki kell találni milyen gonosztettet is csinálnak, hogy valósítsák meg, és eközben számolni kell a jók támadásával is. Ja és a gonoszok csak azért gonoszok hogy gonoszkodhassanak, hogy hatalmuk legyen a gonosztettek felett, de a jók azok már nem is igazi jók, valaki csak azért akar hős lenni hogy beleírja a nevét a történelembe, persze vannak még önzetlen jók is, de fúj azok jók, azok szarok. Jók soha nem lennének gonoszok nélkül, ezt be kell látni. De gonoszkodni mindig mindenhol lehet!..."

részlet egy gyermek Gondolataiból.

Költői kérdés talán vagy csak egy kis emberben megfordult megválaszolatlan jelentéktelenség. Vagyis nem jól tettem fel. Vajon ha ragaszkodunk egy álmunkhoz, azzal előidézzük annak az eljövetelét. Vagy csak magunkat áltatjuk és csalódás pofára esés jár érte, mert úgy sem teljesül. Van egy álmom... az álmom a barátom. Mindenhova eljön velem. Sehol nem vagyunk egymás nélkül. Talán a legjobb társ számomra az álmom. Igen... Most már azt hiszem... egyre jobban azt gondolom hogy az álmommal fogok meghalni :) Velem marad örökre.

ó minő buta gondolatok. Érti valaki mi is van mögötte? Az álmainkkal meghalni... soha nem teljesülnek be ezért csak álmok maradnak... de az álom egyben egy vágy is. Vágyakozunk az álmaink után? vagy csak elfogadjuk hogy léteznek és a tudatunk reálisan látva tudja hogy nem testesülhet meg a való életben egyik álmunk sem? Kitudja... Én az álmom legjobb barátja vagyok és az legjobb barátom az egyik álmom...

Ahogy a cím is... Ha memoár hát memoár. Ma megbizonyosodtam róla hogy nem vagyok egyetemre való, és ha belegondolok nem is vágyok erre. Több álmom is van, de ebből szép lassan csak egyet teljesíthetek. Le kell mondanom sok mindenről, de  miről pontosan. Mindenki elvárja ha már egyszer elkezdtem fejezzem is be az egyetemet. Sőt valaki biztat hogy menne ez nekem. Tudjátok mit lehet... de én nem vagyok szorgalmas, főleg olyanban nem amit rám erőltetnek. Olyan szívesen fognám a kis alap dolgaimat, csomagolnék össze és indulnék el a világban gyalogszerrel vagy stoppal vagy amivel csak tudok, mint egy senki, a nevem se maradjon fent, elgyalogolnék japánba megnézni a cseresznye virágzást, elmennék Szibériába túlélni egy igazi orosz telet a vadonba. Elmennék a sivatagba, vagy csak egy kis erdőbe kóborló élete élni.

De szívesen lennék festőművész, de kit érdekel ma már a művészet főleg az enyém. Az egyetemen elnyomják az agyam reál részét, már ha volt ilyen. És kiölik belőlem a kreativitást. Egy síkra terelnek, ezt nem akarom...

Lennék újra sportoló olyan jó volt, a versenyeken rajthoz állni és remegő kézzel rajtpozícióba várni a dörrenést, amire mindenki futásnak ered, a hűn szeretett első helyért.

Lennék egy névtelen senki csak egy átlag férj, egy átlag apa, nem kell a fényűzés nem kell a gazdagság, nem kell a híresség. Csak legyek valakinek fontos.

Lennék én költő, de miről írjak? és kit érdekelne? Tehetségem sincs, csak rímek rendszertelen halmazát alkotom meg.

Végül csak a szám jár és maradok egy diplomás mérnökinformatikus akiből kihal a kreativitás, kihal a szürrealizmus amiért éltem haltam. Ez lenne a reál gondolkodás? De én nem akarok reális lenni, a szürreális a legjárhatatlanabb a legkáoszabb a legjobb számomra. Mégis ebbe kell élnem? Vagy lemondjak róla és válasszak más? Az életem nem az enyém. Akkor már mindegy mi lesz.

u.i.: Már mérnökinformatikus sem leszek.

És itt van, és igen; és igen regisztráltam. Eközben azon tűnődtem hogy ez lenne a Kezdete a Blogolós pályafutásomnak, vagy.... vagy a Vége szilárd meggyőződésemnek miszerint az internetes önmegvalósítás már a való élet végét jelenti. A saját hibámba estem, ha egyáltalán hiba lenne ez, hogy meg akarok szólalni valahol. Nem politizálok, nem szidkozódok, nem osztok meg világot megváltó információkat, még csak azt se akarom hogy bárki olvassa. Csupán magamból egy rész, amit a műszaki pálya mellet nem lehet éltetni, ezért itt adok teret neki. Teret adok? Vagy megszegem a meggyőződésemet? Vég vagy Kezdet?